Sikeresen landolt a NASA Perseverance marsjárója a vörös bolygón
2021-02-19 10:00:40
Több mint 470 millió kilométer megtétele után sikeresen landolt a Marson a NASA Perseverance marsjárója közép-európai idő szerint csütörtök este.
Több mint 470 millió kilométer megtétele után sikeresen landolt a Marson a NASA Perseverance marsjárója közép-európai idő szerint csütörtök este.
A Nemzetközi Robotikai Szövetség (International Federation of Robotics - IFR) közzétett adatai alapján az éves ipari robotok telepítése megháromszorozódott 2010 és 2019 között, elérve a 381.000 egységet a gyárakban világszerte.
Ma megérkezik a vörös bolygóra a NASA Perseverance marsjárója, amely egy nagyon komplex és kockázatos ejtőernyős leszállást követően fogja megkezdeni küldetését.
A munkakörülmények javulását jelzi, hogy a munkabalesetek száma az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal, a halálosaké pedig még nagyobb mértékben, 23 százalékkal csökkent tavaly Magyarországon.
Tavaly - a gazdaság lassulása ellenére - kis mértékben ugyan, de nőtt a szabadalmi, a mintaoltalmi, a védjegybejelentések száma a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) adatai alapján.
Február 22-ig igényelhetik a cégek a kutatás-fejlesztési bértámogatást.
Az Universal Robots (UR) felfedte új partnerkapcsolatát: a díjnyertes kvantumfizikus és profi balett táncos, Dr. Merritt Moore, aki ötvözi a művészetet és tudományt, az emberiséget és a technológiát.
Az ExxonMobil budapesti globális üzleti központja új egységgel bővült, itt működik a jövőben a világcég Environmental & Property Solutions részlege.
2021. január 1-től klímasemlegesen működik Európa vezető gyümölcslégyártója, az Eckes-Granini csoport és az annak részeként működő Sió-Eckes Élelmiszergyártó és Kereskedelmi Kft. - jelentette be a cégcsoport innovációs és marketing vezetője pénteken Siófokon.
A Virgo Ventures Technológiai Inkubátor Kft. 300 millió forint támogatást nyert el a hazai startup ökoszisztéma fejlesztésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett Startup Factory pályázaton, a projekt összköltsége 371,428 millió forint.
A mai naptól nyújthatók be a támogatási kérelmek az újraindítási akcióterv részét képező, több mint tízmilliárd forint keretösszegű Építő-5 programra.
Az IncepTech Üzleti és Technológiai Megoldások Kft. a szolgáltatási szektorban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások üzleti, operációs és üzletvezetési hatékonyságát növelő, mesterséges intelligencián alapuló szoftver kifejlesztésén dolgozik.
A 2020-ban végzett fenntarthatósági és vállalati társadalmi felelősségvállalási (CSR) tevékenységéért elnyerte az EcoVadis Platina medált, amivel az értékelésben bevont vegyipari és rokon ágazatokban működő vállalatok legjobb 1 százalékába került.
A mesterséges intelligencia térhódításával megváltozott az emberek viszonya a pénzügyeikhez is, egy felmérés szerint ma már jobban bíznak a technológiában, mint saját magukban.