Ismét meghirdette kiberbiztonsági képzését az NKE
2017-12-04 08:30:40
Várják a jelentkezőket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem februárban induló elektronikus információbiztonsági vezető szakirányú továbbképzésére.
Várják a jelentkezőket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem februárban induló elektronikus információbiztonsági vezető szakirányú továbbképzésére.
A következő két-három évben akár 50 százalékkal nőhet a japán működőtőke-befektetések (FDI) értéke Magyarországon – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára telefonon az MTI-nek vasárnap, kétnapos japán látogatását követően.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozóipari aktivitásának mérőszáma hétévi csúcsra emelkedett, és ez arra vall, hogy a negyedik negyedévben is folytatódik a robusztus ütemű növekedés az országcsoportban.
A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősíti a magyarországi távközlési szolgáltatók 4G és 4G+ hálózat fejlesztési beruházásait, erről még év végéig döntés születik – mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy szakmai konferencián kedden Budapesten.
Befejezte a termelést csütörtökön az autó üléshuzatokat gyártó Lear Corporation Hungary Kft. móri üzeme – tájékoztatta a vállalat helyi szakszervezetének elnöke az MTI-t.
1200 négyzetméteres üzemcsarnokkal bővül a bőrbevonatú autóalkatrészeket gyártó bonyhádi Schäfer-Oesterle Kft. üzeme, a létesítmény alapkövét csütörtökön helyezték el a bonyhádi ipari parkban.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.-nek a Monori központú körzetre vonatkozó kötelezettségvállalását, jogsértést nem állapított meg és bírságot sem szabott ki. A UPC hálózatfejlesztést és garantált termékportfóliót, árcsökkenést, valamint fogyasztói tájékoztatást is vállalt – közölte a GV.
A dél-koreai SK Innovation Zrt. elektromos autókba használható lítium akkumulátorokat gyártó üzem építését tervezi a komáromi ipari parkban egy 42 hektáros területen – derül ki a városházán kifüggesztett hirdetményből.
Fantasztikus elismerés a kitüntetés, a Magyar Érdemrend nagykeresztje-díj a Richternek, a Richter Gedeon minden dolgozójának szól, akik hozzájárultak a sikerhez, a díj elismerés azoknak is, akik elérték, hogy egy majdnem csőd szélén álló vállalatból egy magyarországi központú, rangos, multinacionális céggé vált a Richter az elmúlt években – mondta Bogsch Erik az MTI-nek a kitüntetése átvétele után.
A Magyar Telekom csoport 2014-2017 között nagyjából 600 millió forintot költött olyan környezetvédelmi beruházásokra, amelyekkel már harmadik éve megszakítás nélkül karbonsemlegesen működik, karbonkibocsátását ellentételezi környezetvédelmi projektekkel – közölte a telekommunikációs szolgáltató az MTI-vel.
Az okos eszközök biztonságos és zavarmentes kommunikációját biztosító, úgynevezett NarrowBand-IoT (NB-IoT) hálózatot indított a Magyar Telekom Budapesten.
A Huawei bemutatta új, vezető ICT technológiákat felvonultató okosváros-koncepcióját, amely összekapcsolja a digitális és a fizikai világot olyan területeken, mint a városi adminisztráció, a közszolgáltatások és az ipari gazdaság.
Az elmúlt két évben 36 cég vásárolt ingatlant az Alba Ipari Zóna negyedik üteméhez tartozó területen, így már 158 vállalat működik Székesfehérvár egyik legnagyobb ipari parkjában – közölte az önkormányzat az MTI-vel.
A magyar szervezők megkezdték a felkészülést és megkötötték az első szponzori szerződést is a szakmunkások kétévente megrendezett európai versenyére, a EuroSkills Budapest 2018-ra, amelynek rendezési jogát Magyarország 2014-ben nyerte el – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.