336 millió forintos fejlesztésről döntött a Megawatt Villamosipari Kft.
2021-07-19 06:00:00
A cég csütörtöki közleménye szerint a beruházás 750 négyzetméterrel bővíti a Nyergesújfalun található üzemet.
A cég csütörtöki közleménye szerint a beruházás 750 négyzetméterrel bővíti a Nyergesújfalun található üzemet.
A három pályaelem a járművek sárban való tesztelését, mászóképeségét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé a zalaegerszegi ZalaZone ipari parkban.
A vállalat 2023 végéig három, összesen több mint 52 milliárd forint értékű beruházást valósít meg Makláron, amelyekkel növeli a versenyképességet, bővíti a gyártási kapacitást, új technológiákat vezet be, és egy szolgáltató központot hoz létre.
Átadták a több mint 2,65 millió eurós beruházásból készült új, közel 4600 m2-es tárolóegységét, amivel megduplázták az üzem készáruraktárának kapacitását.
Ipari demonstrációs gyártó- és logisztikai mintarendszert alakítottak ki a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) győri telephelyén, a Széchenyi István Egyetemen, ahol kísérletezési, tesztelési, oktatási és demonstrációs környezetet biztosítanak a hazai ipari vállalatoknak, azon belül is a kis- és középvállalkozásoknak.
Mintegy 2,1 milliárd forintos fejlesztés kezdődik a szekszárdi ipari parkban. Az épületeket és a közműhálózatot egyaránt érintő beruházás jövőre fejeződik be.
Soha nem látott mennyiségű beruházás-támogatási igény érkezett a vállalkozásoktól, ezért a kormány úgy döntött, hogy minden pályázatot befogad - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a Facebookon.
Májusban az ipari termelés 39,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések következtében alacsony szintet, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 40,2 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz viszonyítva 3,4 százalékos volt a kibocsátás szezonálisan és munkanappal kiigazított emelkedése.
A vállalatcsoport a NEW AUTO című tervében kiemelte, hogy 2030-ra "alapvetően átalakul a mobilitás világa", és így az elektromos meghajtású, hálózatba kötött és vezető nélkül működő közlekedési eszköz lesz a meghatározó.
A helyszíni vizsgálat körülményessége miatt a napelemek hibái sokáig rejtve maradnak, teljesítményük csökkenése pedig lassítja a zöld beruházások megtérülését. A Huawei Smart I-V Curve Diagnosis távdiagnosztikai megoldása az I-V görbék big data információn és AI modellezésen alapuló intelligens elemzésével orvosolja ezt a problémát.
Legyen szó optimális átfutásról vagy ambiciózus ciklusidőkről, a gyártás jövője már valóság a Siemens mesterséges intelligenciára, dolgok internetére és felhőalapú megoldásokra építő ambergi elektronikai gyárában.
Innovációs és Oktatási Centrumot hoz létre a Porsche Hungária Kft., a 2 milliárd forint értékű beruházás alapkövét hétfőn rakták le a cég budaörsi alkatrészközpontja mellett.
Rendkívül nagy érdeklődés mellett nyílt meg a 2021-2027-es fejlesztési ciklus első pályázata - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Az ipari termelés legfrissebb adatait kommentáló elemzők szerint fokozatos élénkülése várható a következő hónapokban.